2010. szeptember 30., csütörtök

Rómeó és Júlia - Budapesti Operettszínház - sokadszor

Egy valamit mondjon meg valaki! Hogy kerül a kriptába akasztófa kötéllel? Én értem, hogy a musical-mise-en-scène legtöbbször transzcendentális, de akkor is...

2010. szeptember 15., szerda

JKSZ 10.3

JKSZ 10.3. Nem, nem egy új Microsoft programról beszélünk és nem is Machintosh fejlesztésről, hanem Jézus Krisztus Szupersztár 2010-es új, 3-as szereposztású, Madách Színházas musicalbemutatójáról. Mintha egy számítógépes játék pályáit összekötő videóanimáció-sorozat elevenedne meg élőben, zenés, táncos formában - ez leginkább a látványos vetítéseknek köszönhető. A bibliai történet új izgalmakat nem tartogató rendezésben, zseniális koreográfiákkal, meseszép színpadképekkel, félresikerült jelmezekkel és katasztrofális magyar fordításban érkezett el sok-sok év után újra a budapesti közönség elé.

Nehéz egy olyan előadásról beszélni, aminek rögtön három szereposztása van. Még nehezebb akkor, ha ez a három szereposztás sokban különbözik egymástól, a színészek hiába ugyanazon szituációkban reagálnak hasonló módon játszótársaik megnyilvánulásaira. S hogy mik a különbségek? A választ mindenki megkaphatja, ha megnézi az előadást háromszor. Azonban nem mindegy, melyik zenés színészekkel kísérheti végig először Jézus utolsó hetét Webber rockoperájának színrevitelében, hiszen az is előfordulhat, hogy egy-egy szereplő elveszi a kedvét attól, hogy újra beüljön erre az előadásra, még akkor is, ha egy másik leosztásban talán sokkal jobb minőséget kaphat. Legyen ez a kritika egyben egy ajánló is most, kiemelve szerepenként azokat a művészeket, akikkel akármikor megnézném újra a Madách Színház Jézus Krisztus Szupersztár előadását.

Azért ne fussunk ennyire előre! Adott egy kultmusical és sokakban él még az emlék a legendás '86-os Szupersztárról, ami a Rock Színház művészeinek előadásában, Miklós Tibor érzékeny fordításában került akkor a színpadra. Hanghordozók formájában az előadás válogatás-agyaga még ma is élvezhető és úgy hiszem a legtöbb musicalt kedvelő hazai néző és hallgató szívében még mindig annak a verziónak a szövege él. Érthetetlen, hogy miért kellett Miklós Tibornak - gondolom én, rendezői kérésre - új magyar szöveget írnia. Egy magyar szöveget, amit leginkább a tükörfordítás szóval lehetne megbélyegezni, egy magyar szöveget, ami hemzseg a prozódiai hibáktól és egy magyar szöveget, amitől mind színész, mind az érzékenyebb ízlésű néző szenved.

Tihanyi Ákos koreográfus ismételten szárnyra kapott, sőt lehet, hogy ő soha nem jár két lábon köztünk a földön. Dinamikus koreográfiáitól szinte izzik a színpad, néha kissé izgulok, nehogy kidőljön valaki és mindenki bírja végig a szusszal, hiszen szinte egy percre sincs megállás. Azt már megszokhattuk, hogy Ákos neve musicalszínpadon koreográfia terén biztosíték a sikerre - a többi leginkább csak a rendezésen múlik -, azonban Ákos talán most még inkább kiemelkedik szerepköréből és egyenrangúvá válik a rendezővel. A Jézus Krisztus Szupersztár most egyszerre táncshow és klasszikus értelemben vett rockmusical.

Szirtes Tamás rendezése valahol egy reális világ és a víziós musical-színrevitel között lebeg. Ügyesen mozgatja a tömeget és olykor festői szépségű képekkel operál. A kissé értelmetlen keretjáték zavaros színház a színházban szituációt eredményez, s érthetetlen miért a '70-es évekbe visszautaztatott fiatalokkal kell játszani 2010-ben a történetet, ha már belesétál egy szerepfelvevős játékba. A végén a szerepből való kibújás egy-egy a karakterre jellemző kellék színpadra helyezésével valósul meg, ami valljuk be kísértetiesen hajaz Szirtes Az Operaház Fantomja rendezésének befejezésére, ahol Meg Giry a Fantom maszkját és egy szál rózsát - az előadás két mondhatni logóját - tesz le a színpad elejére.
Júdás és Mária Magdolna kapcsolata gyakorlatilag az egész előadás ideje alatt tisztázatlan, ami már csak azért is zavaró, mert hiába a rockopera szerepel címében a Megváltó neve, ez a musical nem más, mint Júdás evangéliuma. Azt pedig nem feltétlenül hiszem, hogy attól más lesz ennek az előadásnak a Júdás felfogása, hogy teszem azt a "balzsam konfliktus" jelenet végén (értem ezalatt a Bibliából jól ismert kis állomást, mikor Mária Magdolna Jézus lábára drága olajat ken, és ezt Júdás nem nézi jó szemmel) Júdás nem elrohan, hanem kezet csókol Jézusnak.

Rózsa István díszlete a rockmusicalekben jól megszokott fémvázas megoldást ötvözi a vetítés technikájával, ami kellően izgalmas környezetet teremt és hazai zenés színpadokon eddig még ismeretlen látványvilággal ajándékozza meg a nézőket. Kiss Zsolt világítása jól idomul az előadáshoz, nem érzem sehol sem túlzottnak, vagy giccsesnek. Ez a szituáció valljuk be Magyarországon elég ritka, sajnos! Sőt, Kiss Zsolt talán néha nem elég bátor - vagy csak az idő nem engedte meg, hogy olyan apróságokkal foglalkozzon, mint például az, hogyha a Getsemane dal alatt vetített kertben holdfény szökik sugarakban a fák közé, és közben egy zoom mozgást követ az animáció a kert közebe felé, akkor a fények játéka nem fejeződhet be a vásznon, annak a színpadon, térben előttünk is folytatódnia kellene. Lehet, hogy nagyon szőrözős a gondolat, de amíg ezek az apró hibák nincsenek orvosolva, addig Jézus nem a kertben áll, hanem egy igényesen kidolgozott videóvetítés előtt. Ennek ellenére azonban nem lehet letagadni, hogy látványban az egyik legértékesebb hazai előadással van dolgunk.

Kár, hogy a jelmezekről nem lehet ennyi jót elmondani. Kifejezetten vicces Jézus zsenília felöltője, vagy a Star Trekes apa és busman anya kereszteződéséből megalkotott papok. Júdás fekete-bordó együttese a 2000-es londoni verzió kísérteties másolata (mindenki számára elérhető DVD-n). Sem egység nem érezhető Romhányi Nóra jelmezeiben, se a koncepciót nem találom. Pedig valahol biztosan ott lapul...

Több mint tízféle Jézus Krisztus Szupersztár élmény után, azt kell mondjam, megtaláltam kedvenc Jézusomat, Tóth Attila személyében. Ének, játék és jelenlét terén egyaránt a listavezető. Remek az összhang közte és a Júdás bőrébe bújó Száraz Tamás között. Kivételes élményben lehet annak része, akinek sikerül kifognia azt, hogy éppen ők játszanak aznap este, amikor megnézi az előadást. Még szerencse, hogy Webber idén nem látogat el a premierre, félő, hogy kedve támadna bemutatnia újra a darabot és a két remek musical-színészt is elcsábítaná játszani külföldre. Gallusz Niki Mária Magdolnája egyszerű, szép és könnyen szerethető. Nem akar több lenni, mint egy lány, aki azzal küszködik, hogy egyszerre látja mesterében a tiszteletre méltó tanítót és a férfit, akit testével és lelkével egyaránt kíván. Sasvári Sándor Pilátusa cd-minőségben szól, a hangjában megbúvó minimális manír a figura előnyére válik. Baranyai Annát, Molnár Szilviát és Végvári Esztert roppantmód sajnálom, Démonok megjelölés alatt sajnos kiemelt táncos kórista titulust töltenek be, sokkal több rejlik bennük.

Mindent összevetve, az előadást ajánlani tudom minden musical, Webber és izgalmas színrevitel kedvelőjének. Az azonban egy kis rossz szájízt ad a dolognak, hogy sok-sok szerencse kell ahhoz, hogy ne csak a látvány, a szép hangzás, hanem a szereposztás se legyen csalódás.