2010. augusztus 16., hétfő

Hair - katarzis nélkül


Bár Bagó Bertalan állította a Hair sajtótájékoztatóján, hogy hosszú évekkel ezelőtt látta utoljára a musicalből készült legendás filmet, szegedi szabadtéris rendezésének dramaturgiája mégis kísértetiesen a moziváltozat jeleneteit követi, olykor szóról szóra pontosan idézve a film szinkronszövegét. A remény, hogy talán újra "Az amerikai törzsi szerelemi-rock musical"-ként aposztrofált 37 dalból felépülő szertartásjátékként kerül majd a Dóm téren bemutatásra a Hair, azonnal a semmibe veszett, amikor az előadás elején mintegy keretjátékként monologizáló, mára hajléktalanná vált Claude próbálta felidézni a Central Parkban eltöltött boldog napok emlékét. Rögtön bizonyossá vált, ismét a filmből adaptálódott és nem az eredeti szövegkönyvből készült az előadás, amely ezzel alá is írta halálos ítéletét - felidéznie sikerült a film legendás pillanatait, de versenyre nem kelhetett azokkal.

A Hair mostani, Tesco gazdaságos változata sok-sok meglepetéssel szolgált mindkét felvonás folyamán. Jó néhány dal kimaradt, például a Sheila Franklin, a mókás Air, a Kama Sutra és The Stone Age, Initials, a bombaerejű Going Down, a Don't Put It Down, az Electric Blues, az Oh Great God of Power, a Minuet és African Drums, illetve még hosszasan sorolhatnám. A felhasznált dalok egy részénél pedig egyszerűen lespórolták a zenei bevezetőket és recitativókat, vagy éppen teljesen érhetetlen módon lettek bepréselve a filmre alapozott dramaturgia üres helyeire. Így járt a jócskán lecsupaszított Abie Baby című dal is, amely a díszletváltozás idejének kitöltésén kívül semmilyen egyéb funkciót nem látott el, maximum felvetette a szemfülesebb nézőkben azt a kérdés, miért becézik szegény Sheilat hirtelen Abienek. Választ természetesen nem kapunk, és nem is nagyon lenne lehetőség rájönni előzetes ismeretek nélkül: Abie a Hair eredeti broadway verziójának egyik ensemble-karaktere. A dalok ereje a szegedi verzióban egyszerűen nem éri el a kívánt hatást, MacDermot legendás zenéinek mostani hangszerelése csapnivaló, az pedig egyszerűen felfoghatatlan, hogy a hosszú évek alatt színvonalasabbnál színvonalasabb produkciók létrehozásában közreműködő Makláry László karnagy úr hogyan adhatta egy ilyen minőségen megszólaló zenei anyaghoz a nevét. A hangszereléssel csak a hangosítás minősége vetekszik, Szemenyei János egész első felvonás alatt recsegő mikroportját az első rész utolsó dalánál már kénytelen mikrofonra cserélni - a csere egyébként egészen feltűnésmentesen és szépen sikeredett a hátsó takarásnál.

Román Sándor koreográfiái nagyon ambivalens érzéseket váltanak ki, egyszerre nagyon látványosak és uralják a gigantikus méretű színpadot, de a magyar néptánc elemekkel ötvözött Hair-dalok kissé komikus hatást érnek el. Néha már-már úgy éreztem, az Experidance legújabb premierjén ülök. A magyar gyökerekből merített mozgásvilág talán egyedül a 3-5-0-0 című dalban éri el a leginkább a musicalbe ténylegesen beleillő hatást, amolyan botos tánc kerekedik, de a megszokott fanyelek helyett puskákkal. Látványban a Where Do I Go című dal mellett talán ez az egyik legösszeszedettebb és leghatásosabb képe az előadásnak. Igaz a dal kissé édesen perverzzé válik, mikor a legyilkolásra váró vietnámi gyapot-szedő lánykák vad rock-and-roll-ba kezdenek az amerikai katonákkal.

A főszereplő színészek közül a Sheilát játszó Peller Anna, a hosszú szőke parókát öltött Kerényi Miklós Máté és a gyermeklelkű, várandós Jeannie bőrébe bújó Vágó Bernadett messze túlszárnyalják kollégáik teljesítményét, az előadásnak ők a fő mozgatórugói. Vágó Betti csengő hangja és ártatlan kisugárzása már alapvetően megadja az általa életre keltett Jeannie báját, az sajnos a rendezés hibája, hogy a lányról gyakorlatilag nem tudunk meg azon kívül semmit, hogy gyermekének két potenciális apajelöltje van. Erre egy lapáttal még rápakol a Frank Mills című dal, ami még inkább összezagyválja az addig biztosnak tűnő pontokat a kismama előéletében. Kerényi Miklós Máté Woofja bandatagból vezérszemélyiséggé növi ki magát, igaz valakinek kézben kell tartania az eseményeket, ha a Bergert játszó Dolhai Attilának nem sikerül. És pont ennél a pontnál, Berger és a Szemenyei János által játszott Claude figurájánál dől össze a Peller Anna által ügyesen, természetesen és kellően vonzóra felépített Sheila-kép: egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ez a zseniális, magával ragadó lány nem hogy szemet vet, hanem komolyan gondolkodik a viszony lehetőségén - a két srác közül akármelyikkel. Sajnos a feketete bőrű Peggy szerepében bravúrosan teljesítő Baranyai Annának csak egy szólódala van az előadás folyamán, pedig egyedül az ő általa énekelt Easy To Be Hard után csendült fel a Szegeden hosszú évek alatt megszokott, sikításokkal és bravókkal erősített tapsvihar. A kisebb szerepeknél Náray Erika, mint sorozótiszt minőségben messze kilóg a White Boys és Black Boys dalok szólistái közül, talán jobban járt volna közönség, ha a dal összes szólórészét ő énekli. A Sheila apját játszó és "éneklő" Kricsár Kamill a legnagyobb kérdőjel az előadás folyamán, kizárt, hogy ne lenne egy olyan zenés színész Magyarországon, aki kisujjból elénekli az általa előadott - eredetileg vagy egy oktávval feljebb megszólaló - dalt.

Az ensemble és tánckar ügyesen helyt állt és nagyon színvonalasan teljesíti feladatát, az Operettszínház Musical Együttesének tagjai, a színház stúdiósai és táncosai, és a szegedi tánckar egy egészként, hierarchikus szintek nélkül dolgozik, táncol és énekel együtt. Az ensemble-tagok közül Adler Judit mindenképpen kiemelésre méltó, gyémántként tündököl a Where Do I Go szürke tömegében is.

Zárásképpen két pillanatot emelnék ki, ami miatt érdemes megnézni az előadást: Baranyai Anna Easy To Be Hard-ja és Vágó Betti egyik kulcsmondata, amiben a Hair szellemisége talán a leginkább lakozik, és amelyben Peggytől érdeklődik, nem lehetne-e, hogy ő is együtt örüljön a többiekkel a születendő gyereknek. A Szegedi Szabadtéri játékok Hair előadása még három alkalommal látható idén a Dóm téren.

2010. augusztus 14., szombat

Robin-turmix

Új magyar musical ősbemutatóját ünnepelte tegnap hangos ovációval a Margitszigeti Szabadtéri Színpad közönsége. Szomor György és Miklós Tibor Robin Hood-ja a sherwoodi erdőbe repítette néhány órára a szép számmal összegyűlt nagyérdeműt. Kenyeret és cirkuszt a népnek alapon, volt minden, ami a nézőt mögöttes tartalom nélkül is meggyőzheti: látványos cirkuszjelenet bohóccal (az persze mellékes, hogy a bohóc figurája a 16. századi Itália comedia dell'arte Arlecchino-jából eredeztethető, a musical pedig a 12. században játszódik), lángoló tűz, vírust kapott számítógép módjára irányított világítás. Kovács Áron, Gesztesi Károly és Hajdu Steve neve pedig elég volt ahhoz, hogy minden dal - némelyik néha maratoni hosszúságúra nyúlva - után feltörjön a tapsvihar.


A díszlet a sok helyen jól bevált fémvázas, de mégis kora-középkori hangulatot idéző mozgatható elemek sokasága, nyitott hátsó színpaddal, amit a sziget fái vesznek körbe, előterükben a 2006-os szintén margitszigeti Mária evangéliuma produkció itt vadászlesként, ott koncentrációs tábor őrtornyaként funkcionáló díszletelem. Feltételezésem, mint kiderült nem légből kapott, utánanézve felfedeztem, a négy évvel ezelőtt játszott rockopera díszlettervezője is Bátonyi György volt.

A mindent, ami belefér elv a jelmezekre nagyon jellemző. A korhű felöltők között néha megjelenik egy-egy fényes, ezüst ruhaanyag, vagy csillámos, flitteres ruha - hiába keresetem az előadás egész ideje alatt az elvet, vajon mi alapján van valakinek teljesen a kor divatjának megfelelő, vagy egy-egy revüvilágot idéző anyaggal feldobott jelmeze - nem találtam. A turmix-módszer áthatja a dramaturgiát is. Néha úgy érzem egy Monty Python előadást néznék, néha úgy mintha Nox koncerten ülnék, néha meg úgy, mintha egy görög tragédia kilométeres jeleneteit kellene hallgatnom - hiszen a huszonegyedik sorból ugye a szereplők arca már sajnos nem látható. Mázli, hogy prózát egy fokkal könnyebb jól hangosítani, mint a dalokat, így az összekötő - néha kimerítően hosszú - dialógok nagyjából minden egyes szavát lehetett érteni, ellentétben az énekkel.

A meglehetősen jól, szépen és hitelesen kidolgozott verekedések látványát agyoncsapja a lejárópróba szintjén mozgó tánckar, ahol még a kettőt jobbra, kettőt balra lépéskombináció sem sikeredik egyszerre. Pedig Fincza Erika koreográfiája igazán jól mutatna és hatásos lenne, ha sikerülne összhangban elővezetnie a táncosoknak.

Szomor György rendezése nem veszik el a részletekben, apróságok terén tele van pontatlanságokkal a jelenetek jó része. Visszatérő hiba például, hogy a szereplők az eldobott kardot nem a markolatánál, hanem a pengéjénél kapják el. A szintén Szomor által jegyzett zene néhol az ír népzenei világra épít, néhol modern elemekkel ötvözi azt, vagy éppen teljesen a populáris motívumokat vonultat fel. Olykor kísértetiesen emlékeztet egy-egy korábbi zenei élményre, például az első felvonás utolsó dalának hegedűs felvezetője a Titanic című film egyik lassított felvételes jelenetéhez simuló dallamra, Hajdu Steve szólója Takáts Tamás Pocsolyába léptem című nótájára vagy a nagy finálé a The Kiss of the Spiderwoman egyik dalára - hogy csak néhányat említsek.

Szereplők terén Andrádi Zsanettet és Puskás Petit kell kiemelnem. Zsanett játéka magasan kiemelkedik a többiek közül, a második felvonásban énekelt szóló dala alatt talán először "történik is" valami a színpadon. A feltámadó szél által fodrozott ruhában, egyszerre megtörten és erős nőként egy helyben éneklő Lady Marian még a legkeményebb férfi szíveket is meglágyította és sajnálatra késztette. Ez a sajnálat azonban belőlem már korábban előtört, hiszen a színésznőnek alig volt lehetősége teljes erőbedobással teljesíteni, hiszen lejátszotta volna kollégáit a színpadról - sőt, valljuk be, ez meg is történt. Kivétel ez alól Puskás Peti, aki minden egyes újabb premierjével bebizonyítja, igenis helye van a magyar musical-színpadon. Őszinte játékával párosuló, egy kamasz lágyságát idéző hangja megrendítő William figurát hívott életre.

Gesztesi Károly Tuck barátjának közönségsikere sokkal inkább a színész előéletén alapuló poénoknak köszönhető, mintsem az előadásban betöltött szerepének. A korrekt színészi munka így kicsit megúszósra sikeredik, de ez persze nem a színész, hanem a rendezés hibája.

Mindent összevetve egy látványos, túldíszített koktélt kap a közönség, ha megtekinti az előadást. Így tolerálja, hogy néhol elcsúsznak az arányok - vagy talán észre sem veszi ezeket a hibákat. Egy biztos, az emberek nagy része úgy hiszi, ami a színpadon történik, amit lát és amit hall, úgy van jól, ahogy van, azért hatalmas az alkotók felelőssége. Felelősséggel tartoznak azért, hogy a hazai musical-nézők ízlését a megfelelő irányba tereljék és egy olyan minőségi elvárásra neveljék őket, ami máshol a nagyvilágban, leginkább nyugaton már régóta megszokott.

2010. augusztus 8., vasárnap

Sakk - premier

Ritka élményben lehetett annak része, aki tegnap este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra látogatott. Benny Andersson, Tim Rice és Björn Ulvaeus Chess - Sakk című musicaljének koncertváltozata minden várakozást felülmúlt. A PS Produkciótól már megszokható az igényes, nyugati követelményeknek is megfelelő előadás-színvonal, ám a tegnapi bemutatóval egy olyan előadás született, ami majdhogynem száz százalékban egy Broadway- vagy West End színházban is megállná a helyét.


A Chess 1984-ben egy konceptalbumon juthatott el először a nagyközönséghez, amit az 1986-os West End-, majd az 1988-as Broadway-premier követett, melyek mind dramaturgiailag, mind zeneileg lényegesen különböznek egymástól. A sakk-világbajnokok propagandacélú marionettszálakon való mozgatásán, az Egyesült Államok - Szovjetunió politikai harcán alapuló musical azóta számos bemutatót megélt szerte a világban, a mostani hazai premier a 2008-as Royal Albert Hall-beli koncertverziót veszi alapul.

A Köteles Géza által vezényelt zenekar - koncertelőadásokhoz hűen - a színpadon foglalt helyet, mögöttük a több mint félszáz tagot számláló Jazz And More kórus. A darab drámaiságát kitűnően tolmácsolta mind a zenekar, mind a kórus, a lenyűgöző hangzás mindenképpen rendkívüli élménye lehetett a közönség laikus és szakmából megjelent tagjainak is. A hangosítás hazai viszonylatban véve kimagasló volt, egyszer sem szakította meg a zenei élményt a mikrofonok gerjedése, vagy bármiféle recsegés-ropogás.

Cornelius Baltus a legnevesebb német zenés színházi szakemberek közé tartozik, így mostani magyarországi rendezésében is megköveteli csapatától azt profizmust, amit odakint tanult és sikeresen merített a hosszú évek munkája folyamán gyűjtött tapasztalatokból. Koncepciója sikerének két fő pillérét emelném ki: sallangmentesség és pontosság. Maníroktól mentes kontaktusok duettekben, tercettekben, kvartettekben és tömegjelenetekben, szem előtt tartva, hiába egy koncertelőadásról van szó, a nézőnek nem csak hallania kell a zenés dialógokat, hanem látnia is kell a cselekményt. Baltusnak sikerült megtalálnia az egyensúlyt koncert és előadás között, és ezt az egyensúlyt kitűnően közvetíti színészei és táncosai segítségével.

Karen Bruce koreográfusasszony háta mögött a Footloose - The Musical vagy a Fame brit turnéváltozatainak koreográfiájával most Budapesten álmodhatta meg és irányíthatta egy tízfős tánckar minden lépését. Bár kevés dalban van szerepe a táncosoknak, de ott minden erőbedobással kell helytállniuk sakkfigurákként, bangkoki stricik és prostituáltak vagy éppen a versenybíró munkáját segítő csapat bőrében. Szabó Anikó, Taródi Szilvia, Szilágyi Erzsébet, Varga Kinga, Horváth Zita, Sallak Petra, Túri Lajos, Ködmen Krisztián, Csepi Ádám, Sólya Ádám és Törõcsik Tamás - a tánckar tagjai - egytől egyig említésre méltóak.

Kentaur letisztult jelmezei akármennyire furcsán hangzik is, de idomulnak a zenéhez. Egy-egy jelzés értékű nyakkendő vagy kigombolt ingnyak segít eldönteni, éppen orosz vagy amerikai szereplőt látunk-e a színpadon. A sakk-figurák jelmeze - hála az Égnek - mellőzi a régebbi verziókból megszokott focimeccses szurkolóbábú asszociációt, Kentaur sakkfigurái nem csak szépek és extravagánsak, de nagyban segítik a táncosok mozgását, nem akadályozzák őket Karen Bruce lélegzetelállító koreográfiájának bemutatásában.

A világítástervező Christopher Hirst falakat döntögetett fényeinek játékával. Elsőként a magyar-musicaljátszás történetében olyan világítást láthattunk, amely letisztultságában, pontosságában és egyszerű szépségében segítette az előadás sikerét, nem pedig szirupgennyes giccsparádéval próbálta megnyerni a könnyen befolyásolható közönség tetszését. A produkció egyetlen negatívuma azonban mégis a látványelemek közül került ki... A kivetítőn megjelenő, helyszíneket bemutató fényképek és számítógépes grafikák ellene mentek annak, amit a produkció minimalizmusában képvisel.

Egyházi Géza Sergievskyjének sikere a művész lenyűgöző énekhangjában rejlik, dalai egyszerűen odaszegezték a hallgatóságot a székekhez. Sári Éva bebizonyította, hogy lehet énekesnőként jól helyt állni egy musicalprodukcióban. Gábor Géza magabiztos Molokovja és Pavletits Béla Walter de Courcyja talán a két legizgalmasabb figurája volt az előadásnak. Szemenyei János Frederick Trumpere egyszerre szeretetre és utálatra méltó, remek színészi és hangi teljesítményének összhangja az előadás legmegrendítőbb pillanatait hozta a Szegény kis srác című dalban. Hasonló jókat lehet hozzáfűzni Kecskés Tímea Svetlanajahoz. Tímea természetessége és sugárzó egyénisége kivételes mélységekkel töltötte meg szóló dalát és duettjét Sári Évával.

Külön örömmel tölt el, hogy itthon is kezdenek ráérezni arra, mi is pontosan az a "color ensemble". Igaz, hogy az ország etnikai összetétele miatt képtelenség, hogy fekete bőrű énekes színészek is legyenek az ensembletagok között, de sikerült felismerni azt, hogy igenis színészekre és egyéniségekre van szükség ebben a feladatkörben is. Nem elég, ha az ensembletag táncolni vagy énekelni tud, szigorú elvárás, hogy hangilag, mozgásban és játékban egyaránt teljesítsen, emellett pedig egy karaktert képviseljen, ne csak egy legyen a szürke tömegből. A Nyári Darinkából, Ajtai Beátából, Debreczeni Mártából, Kovács Rékából, Fekete Kovács Verából, Csóka-Vasass Kingából, Sándor Dávidból, Jenei Gáborból, Szentirmai Zsoltból, Pásztor Ádámból és Hetei-Bakó Szabolcsból álló ensemble az összes ponton megfelelt annak, amit egy nyugati sémára épülő musical-előadás ensemblejének teljesítenie kell.

Sajnos az előadás végén eleredő eső lerövidítette a produkció összes résztvevőjének egyaránt kijáró tapsrendet. A közönségnek talán arra sem volt ideje a mindenkit megrettentő vízcseppektől való ijedelem miatt, hogy felfedezze, a tapsrendhez megérkező alkotógárdában ott volt az előadás dalszövegírója, Tim Rice is, aki a szünetben szerényen megbújva a nézőtéri büfében elvegyült a lelkes nézősereg tagjai között.

A Chess - Sakk musical koncertelőadása októbertől a Pesti Magyar Színházban folytatja sikeres sorozatát.

2010. augusztus 3., kedd

Augusztus, nekem a Hair hava

Nehéz elfogultság nélkül beszélni a Hairről, még akkor is, ha az ember próbálja megőrizni szakemberi mivoltát. Aki a filmet egyszer látja, az valószínű mélyen elraktározza azt az életérzést, amit Milos Forman örökké aktuális alkotása sugall. Azonban a Hair diadalmenete jóval a filmbemutató előtt, 1967. októberében indult hódító útjára a Public Theatre-ből, majd következő év április 29-én a Broadway-premier következett a Biltmore Theatre színpadán. Azonban ez nem az a Hair, amit több millióan ismernek szerte a világban.

"The American Tribal Love-Rock Musical", az az "Az amerikai törzsi szerelemi-rock musical" - ahogy az alkotók aposztrofálták - nem volt egyéb, mint egy szál damilra lazán felfűzött gyöngyszemek alkotta lánc, harminchét remek dal és rövid párbeszédek egy nagy szertartásjátékban egyesülve.

Hair - The New Broadway Cast - Aquarius - részlet

A filmváltozat óta azonban kuriózumnak számít - legalábbis a hazai színházak színpadán - egy olyan előadás, ami nem a film dramaturgiáját veszi alapul. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy a filmet visszaadni színpadon gyakorlatilag lehetetlen. Éppen annyira, mint ahogy az eredeti musical dramaturgiája és megoldásai sem éltek volna meg a filmvásznon. Ezért néhány karakternek a film kedvéért távoznia kellett, így járt Crissy is, akinek a dala, a Frank Mills sem kapott helyet a cselekményben. De ahogy Crissy ment, úgy jött a fekete bőrű Peggy, aki "lenyúlta" Sheila - az eredeti verzióban szintén hippi, a filmben elkényeztetett úrilány - dalát, az Easy to Be Hard-ot.

Hair - The New Broadway Cast - Easy To Be Hard - részlet
az eredeti broadway-verzióhoz hűen, Sheila előadásában

A színpadi és filmverzió között a legnagyobb változtatáson Claude karaktere esett át. A Forman-féle dramaturgia szerint a fiús Cansasból érkezik New Yorkba, hogy bevonulhasson a seregbe és kivezényeljék Vietnámba. A '68-as Broadway-premieren Claude is hippi, sőt mi több, ő énekli az I Got Life-ot, amit a filmbeli asztalon táncolásnak köszönhetően mégis Berger figurája emelt a klasszikusok közé. Claudé a Manchester, England dal is, illetve Bergerrel közösen énekli a címadó Hair-t. S hogy meddig lehet fokozni az eltéréseket? A legnagyobb különbség, hogy a színpadi verzióban nem Berger hal meg, hanem Claude...

Hair - The New Broadway Cast - Hair - részlet

Számtalan Hairt láttam már idehaza, kezdve a GNM Színitanoda előadásától, a veszprémi színházon át, egészen Zalaegerszegig, eddig azonban soha nem lehettem elégedett a látottakkal. A GNM-es és zalaegerszegi produkció alapvetően halálra volt ítélve azzal, hogy a filmadaptációt vette alapul, a veszprémi változat pedig azáltal, hogy próbálta fokozni, vagy kiforgatni az eredeti előadás instrukcióit, sokkal inkább elvett belőle, mintsem hozzáadott volna. De van azért némi hiányosságom és pótolni valóm nekem is, a múlt évadban Földessy Margit növendékei által bemutatott előadás még várat magára.

Aztán persze itt van alig két héten belül a szegedi Dóm téri produkció, izgatottan várva, vajon melyik koncepciót választotta alapul a rendező, Bagó Bertalan. Pár nap és kiderül, Claude marad e hippi, vagy újra a Forman-féle dramaturgiába kényszerül és a cansasi, kissé szerencsétlen srác lesz belőle, akinek a neveltetése és az elvei sokkal erősebbek annál, mintsem hogy elégesse a behívóját és ott maradjon a Central Parkban újdonsült barátaival.

Ahhoz pedig, hogy még nagyobb legyen az öröm és az összehasonlításai alap is, augusztus 28-án a Londonban most műsoron lévő Hairt is megtekintem, az új broadway-verzió szereposztásával. Itt nem árulnak zsákbamacskát, a show az eredeti előadás szövegkönyvét és instrukcióit veszi alapul. A későbbiekben pedig a szegedi és londoni élményről is beszámolok majd.

2010. augusztus 1., vasárnap

Top 10 hajköltemény

Facebook barátunknak köszönhetően akár pár perc alatt értesülhetünk a legkülönbözőbb történésekről egy-egy posztnak, vagy jól sikerült fotónak köszönhetően. A minap a Szabadtér Színház facebook-oldalát nézegetve megpillantottam egy képet a hamarosan bemutatásra kerülő Robin Hood musical próbájáról, amin Andrádi Zsanett már jelmezben, mókás vörös parókában énekel duettet Kovács Áronnal. A hajzuhatag elindította a fantáziámat, gondoltam, kicsit szemezgetek a musicaltörténet néhány extrém és különleges hajkölteményéből és összeállítok egy top tizes listát. Zsaki parókája természetesen különdíjat kap.

az ominózus fotó, készítette: Puskel Zsolt


A tizedik helyet a nemrég a Broadway-n debütáló Adams Family musical Morticia-ja kapta. Egyszerű fekete hajzuhatag, mégis van benne kellő morbidság ahhoz, hogy felkerülhessen a listára.
Morticia, Adams Family The Musical

A Hair és Grease két olyan klasszikus, ami nem maradhat ki ebből a top tízből. A kilencedik helyen Claude és Berger osztozik, jelen esetben Gavin Creel és Will Swenson a new broadway castből, akiket még elcsíphettek néhány előadás erejéig 2010. szeptember 4-ig Londonban, a Gielguld Theatre-ben. A nyolcadik helyen pedig Ray Quinn Danny Zuko-ja áll. Anglia ügyeletes szépfiúja a brit Sztárok a jégen show-ban nyújtott kimagasló teljesítménye után kapta meg a londoni Grease Doddy-ját, amit a következő szériában már a show főszerepe követett

.
Ray Quinn, mint Doddy

A hetedik hely szintén megosztott. Tracy Turnbladé és kedves édesanyjáé a Hairsprayből. A bugyutácska ámde kedves kis musicalnek legtöbben a filmváltozatát ismerik. Tracy haja a színpadi verzióban annyiban különbözik a filmestől, hogy az előadásban már az elején szőke frufruval mutatkozik, míg a filmben csak akkor lesz extrémebbnek mondható a haja, mikor bekerül a Corny Collins Showba.

Tracy és anyukája

A sokak által csak Mr. Beanként ismert Rowan Atkinson a tavalyi év első felében több mint száz előadáson át játszotta az Oliver! Faginjét. A kép azt hiszem magáért beszél.
Az előadás élő felvétele már egy éve CD-n is megvásárolható, Dickens és Lionel Bart pickpocket-császárának szerepét ezen is Atkinson énekli.

Rowan Atkinson Faginje

Egy ideig erőteljesen gondolkodtam, hogy az ötödik helyre a Wickedből Madame Morrible-t, vagy Doctor Dillemondot tegyem, de végül a Kecske győzött.

Doctor Dillemond

A negyedik helyezés Sylvester Lévay és Michael Kunze Mozart! musicalének Wolfgangjáé. A koreai előadás főszereplőjét választottam. Azt hiszem, neki áll a legmókásabban a logóban is megjelenő raszta haj.

a koreai kis Amadés és Wolfgang

Elérkeztünk a dobogós helyezésekhez. Sajnos a bronzérmesről nem találtam képet az interneten hosszas böngészés után sem. Nálam a top harmadik a Rómeó és Júlia operettszínházas verziójának egyik ensemble tagjáé, Szűts Ritáé. Riti haja, egy Montague-lány szerepében mindent visz.

A második hely a The Little Mermaide - Kis hableány című Disney-musical gonosz tengeri polipjáé. Parókája már-már futurisztikus.

részlet a The Little Mermaide című előadásból

Az aranyérem a Priscilla, Queen of the Desert - Priscilla, a sivatag királynője három főszerelő transzfesztitájáé. Akárhogy kerestem, egyszerűen nem találtam ennél vadabbat és extrémebbet!

a nyertesek

Zsaki Robin Hood-os hajának köszönhető ez a kis lista. Remélem, megmosolyogtat mindenkit legalább annyira, mint amennyire én nevettem az összeállítás közben!

Zárásképpen egy kis kulissza-videó a Hair new cast-jének egyik öltözőjéből. "Ki mondta, hogy a hippik nem szeretik Beyoncet?"