2010. szeptember 30., csütörtök
Rómeó és Júlia - Budapesti Operettszínház - sokadszor
Egy valamit mondjon meg valaki! Hogy kerül a kriptába akasztófa kötéllel? Én értem, hogy a musical-mise-en-scène legtöbbször transzcendentális, de akkor is...
2010. szeptember 15., szerda
JKSZ 10.3
JKSZ 10.3. Nem, nem egy új Microsoft programról beszélünk és nem is Machintosh fejlesztésről, hanem Jézus Krisztus Szupersztár 2010-es új, 3-as szereposztású, Madách Színházas musicalbemutatójáról. Mintha egy számítógépes játék pályáit összekötő videóanimáció-sorozat elevenedne meg élőben, zenés, táncos formában - ez leginkább a látványos vetítéseknek köszönhető. A bibliai történet új izgalmakat nem tartogató rendezésben, zseniális koreográfiákkal, meseszép színpadképekkel, félresikerült jelmezekkel és katasztrofális magyar fordításban érkezett el sok-sok év után újra a budapesti közönség elé.Nehéz egy olyan előadásról beszélni, aminek rögtön három szereposztása van. Még nehezebb akkor, ha ez a három szereposztás sokban különbözik egymástól, a színészek hiába ugyanazon szituációkban reagálnak hasonló módon játszótársaik megnyilvánulásaira. S hogy mik a különbségek? A választ mindenki megkaphatja, ha megnézi az előadást háromszor. Azonban nem mindegy, melyik zenés színészekkel kísérheti végig először Jézus utolsó hetét Webber rockoperájának színrevitelében, hiszen az is előfordulhat, hogy egy-egy szereplő elveszi a kedvét attól, hogy újra beüljön erre az előadásra, még akkor is, ha egy másik leosztásban talán sokkal jobb minőséget kaphat. Legyen ez a kritika egyben egy ajánló is most, kiemelve szerepenként azokat a művészeket, akikkel akármikor megnézném újra a Madách Színház Jézus Krisztus Szupersztár előadását.
Azért ne fussunk ennyire előre! Adott egy kultmusical és sokakban él még az emlék a legendás '86-os Szupersztárról, ami a Rock Színház művészeinek előadásában, Miklós Tibor érzékeny fordításában került akkor a színpadra. Hanghordozók formájában az előadás válogatás-agyaga még ma is élvezhető és úgy hiszem a legtöbb musicalt kedvelő hazai néző és hallgató szívében még mindig annak a verziónak a szövege él. Érthetetlen, hogy miért kellett Miklós Tibornak - gondolom én, rendezői kérésre - új magyar szöveget írnia. Egy magyar szöveget, amit leginkább a tükörfordítás szóval lehetne megbélyegezni, egy magyar szöveget, ami hemzseg a prozódiai hibáktól és egy magyar szöveget, amitől mind színész, mind az érzékenyebb ízlésű néző szenved.
Tihanyi Ákos koreográfus ismételten szárnyra kapott, sőt lehet, hogy ő soha nem jár két lábon köztünk a földön. Dinamikus koreográfiáitól szinte izzik a színpad, néha kissé izgulok, nehogy kidőljön valaki és mindenki bírja végig a szusszal, hiszen szinte egy percre sincs megállás. Azt már megszokhattuk, hogy Ákos neve musicalszínpadon koreográfia terén biztosíték a sikerre - a többi leginkább csak a rendezésen múlik -, azonban Ákos talán most még inkább kiemelkedik szerepköréből és egyenrangúvá válik a rendezővel. A Jézus Krisztus Szupersztár most egyszerre táncshow és klasszikus értelemben vett rockmusical.
Szirtes Tamás rendezése valahol egy reális világ és a víziós musical-színrevitel között lebeg. Ügyesen mozgatja a tömeget és olykor festői szépségű képekkel operál. A kissé értelmetlen keretjáték zavaros színház a színházban szituációt eredményez, s érthetetlen miért a '70-es évekbe visszautaztatott fiatalokkal kell játszani 2010-ben a történetet, ha már belesétál egy szerepfelvevős játékba. A végén a szerepből való kibújás egy-egy a karakterre jellemző kellék színpadra helyezésével valósul meg, ami valljuk be kísértetiesen hajaz Szirtes Az Operaház Fantomja rendezésének befejezésére, ahol Meg Giry a Fantom maszkját és egy szál rózsát - az előadás két mondhatni logóját - tesz le a színpad elejére.
Júdás és Mária Magdolna kapcsolata gyakorlatilag az egész előadás ideje alatt tisztázatlan, ami már csak azért is zavaró, mert hiába a rockopera szerepel címében a Megváltó neve, ez a musical nem más, mint Júdás evangéliuma. Azt pedig nem feltétlenül hiszem, hogy attól más lesz ennek az előadásnak a Júdás felfogása, hogy teszem azt a "balzsam konfliktus" jelenet végén (értem ezalatt a Bibliából jól ismert kis állomást, mikor Mária Magdolna Jézus lábára drága olajat ken, és ezt Júdás nem nézi jó szemmel) Júdás nem elrohan, hanem kezet csókol Jézusnak.
Rózsa István díszlete a rockmusicalekben jól megszokott fémvázas megoldást ötvözi a vetítés technikájával, ami kellően izgalmas környezetet teremt és hazai zenés színpadokon eddig még ismeretlen látványvilággal ajándékozza meg a nézőket. Kiss Zsolt világítása jól idomul az előadáshoz, nem érzem sehol sem túlzottnak, vagy giccsesnek. Ez a szituáció valljuk be Magyarországon elég ritka, sajnos! Sőt, Kiss Zsolt talán néha nem elég bátor - vagy csak az idő nem engedte meg, hogy olyan apróságokkal foglalkozzon, mint például az, hogyha a Getsemane dal alatt vetített kertben holdfény szökik sugarakban a fák közé, és közben egy zoom mozgást követ az animáció a kert közebe felé, akkor a fények játéka nem fejeződhet be a vásznon, annak a színpadon, térben előttünk is folytatódnia kellene. Lehet, hogy nagyon szőrözős a gondolat, de amíg ezek az apró hibák nincsenek orvosolva, addig Jézus nem a kertben áll, hanem egy igényesen kidolgozott videóvetítés előtt. Ennek ellenére azonban nem lehet letagadni, hogy látványban az egyik legértékesebb hazai előadással van dolgunk.
Kár, hogy a jelmezekről nem lehet ennyi jót elmondani. Kifejezetten vicces Jézus zsenília felöltője, vagy a Star Trekes apa és busman anya kereszteződéséből megalkotott papok. Júdás fekete-bordó együttese a 2000-es londoni verzió kísérteties másolata (mindenki számára elérhető DVD-n). Sem egység nem érezhető Romhányi Nóra jelmezeiben, se a koncepciót nem találom. Pedig valahol biztosan ott lapul...
Több mint tízféle Jézus Krisztus Szupersztár élmény után, azt kell mondjam, megtaláltam kedvenc Jézusomat, Tóth Attila személyében. Ének, játék és jelenlét terén egyaránt a listavezető. Remek az összhang közte és a Júdás bőrébe bújó Száraz Tamás között. Kivételes élményben lehet annak része, akinek sikerül kifognia azt, hogy éppen ők játszanak aznap este, amikor megnézi az előadást. Még szerencse, hogy Webber idén nem látogat el a premierre, félő, hogy kedve támadna bemutatnia újra a darabot és a két remek musical-színészt is elcsábítaná játszani külföldre. Gallusz Niki Mária Magdolnája egyszerű, szép és könnyen szerethető. Nem akar több lenni, mint egy lány, aki azzal küszködik, hogy egyszerre látja mesterében a tiszteletre méltó tanítót és a férfit, akit testével és lelkével egyaránt kíván. Sasvári Sándor Pilátusa cd-minőségben szól, a hangjában megbúvó minimális manír a figura előnyére válik. Baranyai Annát, Molnár Szilviát és Végvári Esztert roppantmód sajnálom, Démonok megjelölés alatt sajnos kiemelt táncos kórista titulust töltenek be, sokkal több rejlik bennük.
Mindent összevetve, az előadást ajánlani tudom minden musical, Webber és izgalmas színrevitel kedvelőjének. Az azonban egy kis rossz szájízt ad a dolognak, hogy sok-sok szerencse kell ahhoz, hogy ne csak a látvány, a szép hangzás, hanem a szereposztás se legyen csalódás.
Azért ne fussunk ennyire előre! Adott egy kultmusical és sokakban él még az emlék a legendás '86-os Szupersztárról, ami a Rock Színház művészeinek előadásában, Miklós Tibor érzékeny fordításában került akkor a színpadra. Hanghordozók formájában az előadás válogatás-agyaga még ma is élvezhető és úgy hiszem a legtöbb musicalt kedvelő hazai néző és hallgató szívében még mindig annak a verziónak a szövege él. Érthetetlen, hogy miért kellett Miklós Tibornak - gondolom én, rendezői kérésre - új magyar szöveget írnia. Egy magyar szöveget, amit leginkább a tükörfordítás szóval lehetne megbélyegezni, egy magyar szöveget, ami hemzseg a prozódiai hibáktól és egy magyar szöveget, amitől mind színész, mind az érzékenyebb ízlésű néző szenved.
Tihanyi Ákos koreográfus ismételten szárnyra kapott, sőt lehet, hogy ő soha nem jár két lábon köztünk a földön. Dinamikus koreográfiáitól szinte izzik a színpad, néha kissé izgulok, nehogy kidőljön valaki és mindenki bírja végig a szusszal, hiszen szinte egy percre sincs megállás. Azt már megszokhattuk, hogy Ákos neve musicalszínpadon koreográfia terén biztosíték a sikerre - a többi leginkább csak a rendezésen múlik -, azonban Ákos talán most még inkább kiemelkedik szerepköréből és egyenrangúvá válik a rendezővel. A Jézus Krisztus Szupersztár most egyszerre táncshow és klasszikus értelemben vett rockmusical.
Szirtes Tamás rendezése valahol egy reális világ és a víziós musical-színrevitel között lebeg. Ügyesen mozgatja a tömeget és olykor festői szépségű képekkel operál. A kissé értelmetlen keretjáték zavaros színház a színházban szituációt eredményez, s érthetetlen miért a '70-es évekbe visszautaztatott fiatalokkal kell játszani 2010-ben a történetet, ha már belesétál egy szerepfelvevős játékba. A végén a szerepből való kibújás egy-egy a karakterre jellemző kellék színpadra helyezésével valósul meg, ami valljuk be kísértetiesen hajaz Szirtes Az Operaház Fantomja rendezésének befejezésére, ahol Meg Giry a Fantom maszkját és egy szál rózsát - az előadás két mondhatni logóját - tesz le a színpad elejére.
Júdás és Mária Magdolna kapcsolata gyakorlatilag az egész előadás ideje alatt tisztázatlan, ami már csak azért is zavaró, mert hiába a rockopera szerepel címében a Megváltó neve, ez a musical nem más, mint Júdás evangéliuma. Azt pedig nem feltétlenül hiszem, hogy attól más lesz ennek az előadásnak a Júdás felfogása, hogy teszem azt a "balzsam konfliktus" jelenet végén (értem ezalatt a Bibliából jól ismert kis állomást, mikor Mária Magdolna Jézus lábára drága olajat ken, és ezt Júdás nem nézi jó szemmel) Júdás nem elrohan, hanem kezet csókol Jézusnak.
Rózsa István díszlete a rockmusicalekben jól megszokott fémvázas megoldást ötvözi a vetítés technikájával, ami kellően izgalmas környezetet teremt és hazai zenés színpadokon eddig még ismeretlen látványvilággal ajándékozza meg a nézőket. Kiss Zsolt világítása jól idomul az előadáshoz, nem érzem sehol sem túlzottnak, vagy giccsesnek. Ez a szituáció valljuk be Magyarországon elég ritka, sajnos! Sőt, Kiss Zsolt talán néha nem elég bátor - vagy csak az idő nem engedte meg, hogy olyan apróságokkal foglalkozzon, mint például az, hogyha a Getsemane dal alatt vetített kertben holdfény szökik sugarakban a fák közé, és közben egy zoom mozgást követ az animáció a kert közebe felé, akkor a fények játéka nem fejeződhet be a vásznon, annak a színpadon, térben előttünk is folytatódnia kellene. Lehet, hogy nagyon szőrözős a gondolat, de amíg ezek az apró hibák nincsenek orvosolva, addig Jézus nem a kertben áll, hanem egy igényesen kidolgozott videóvetítés előtt. Ennek ellenére azonban nem lehet letagadni, hogy látványban az egyik legértékesebb hazai előadással van dolgunk.
Kár, hogy a jelmezekről nem lehet ennyi jót elmondani. Kifejezetten vicces Jézus zsenília felöltője, vagy a Star Trekes apa és busman anya kereszteződéséből megalkotott papok. Júdás fekete-bordó együttese a 2000-es londoni verzió kísérteties másolata (mindenki számára elérhető DVD-n). Sem egység nem érezhető Romhányi Nóra jelmezeiben, se a koncepciót nem találom. Pedig valahol biztosan ott lapul...
Több mint tízféle Jézus Krisztus Szupersztár élmény után, azt kell mondjam, megtaláltam kedvenc Jézusomat, Tóth Attila személyében. Ének, játék és jelenlét terén egyaránt a listavezető. Remek az összhang közte és a Júdás bőrébe bújó Száraz Tamás között. Kivételes élményben lehet annak része, akinek sikerül kifognia azt, hogy éppen ők játszanak aznap este, amikor megnézi az előadást. Még szerencse, hogy Webber idén nem látogat el a premierre, félő, hogy kedve támadna bemutatnia újra a darabot és a két remek musical-színészt is elcsábítaná játszani külföldre. Gallusz Niki Mária Magdolnája egyszerű, szép és könnyen szerethető. Nem akar több lenni, mint egy lány, aki azzal küszködik, hogy egyszerre látja mesterében a tiszteletre méltó tanítót és a férfit, akit testével és lelkével egyaránt kíván. Sasvári Sándor Pilátusa cd-minőségben szól, a hangjában megbúvó minimális manír a figura előnyére válik. Baranyai Annát, Molnár Szilviát és Végvári Esztert roppantmód sajnálom, Démonok megjelölés alatt sajnos kiemelt táncos kórista titulust töltenek be, sokkal több rejlik bennük.
Mindent összevetve, az előadást ajánlani tudom minden musical, Webber és izgalmas színrevitel kedvelőjének. Az azonban egy kis rossz szájízt ad a dolognak, hogy sok-sok szerencse kell ahhoz, hogy ne csak a látvány, a szép hangzás, hanem a szereposztás se legyen csalódás.
2010. augusztus 16., hétfő
Hair - katarzis nélkül
Bár Bagó Bertalan állította a Hair sajtótájékoztatóján, hogy hosszú évekkel ezelőtt látta utoljára a musicalből készült legendás filmet, szegedi szabadtéris rendezésének dramaturgiája mégis kísértetiesen a moziváltozat jeleneteit követi, olykor szóról szóra pontosan idézve a film szinkronszövegét. A remény, hogy talán újra "Az amerikai törzsi szerelemi-rock musical"-ként aposztrofált 37 dalból felépülő szertartásjátékként kerül majd a Dóm téren bemutatásra a Hair, azonnal a semmibe veszett, amikor az előadás elején mintegy keretjátékként monologizáló, mára hajléktalanná vált Claude próbálta felidézni a Central Parkban eltöltött boldog napok emlékét. Rögtön bizonyossá vált, ismét a filmből adaptálódott és nem az eredeti szövegkönyvből készült az előadás, amely ezzel alá is írta halálos ítéletét - felidéznie sikerült a film legendás pillanatait, de versenyre nem kelhetett azokkal.
A Hair mostani, Tesco gazdaságos változata sok-sok meglepetéssel szolgált mindkét felvonás folyamán. Jó néhány dal kimaradt, például a Sheila Franklin, a mókás Air, a Kama Sutra és The Stone Age, Initials, a bombaerejű Going Down, a Don't Put It Down, az Electric Blues, az Oh Great God of Power, a Minuet és African Drums, illetve még hosszasan sorolhatnám. A felhasznált dalok egy részénél pedig egyszerűen lespórolták a zenei bevezetőket és recitativókat, vagy éppen teljesen érhetetlen módon lettek bepréselve a filmre alapozott dramaturgia üres helyeire. Így járt a jócskán lecsupaszított Abie Baby című dal is, amely a díszletváltozás idejének kitöltésén kívül semmilyen egyéb funkciót nem látott el, maximum felvetette a szemfülesebb nézőkben azt a kérdés, miért becézik szegény Sheilat hirtelen Abienek. Választ természetesen nem kapunk, és nem is nagyon lenne lehetőség rájönni előzetes ismeretek nélkül: Abie a Hair eredeti broadway verziójának egyik ensemble-karaktere. A dalok ereje a szegedi verzióban egyszerűen nem éri el a kívánt hatást, MacDermot legendás zenéinek mostani hangszerelése csapnivaló, az pedig egyszerűen felfoghatatlan, hogy a hosszú évek alatt színvonalasabbnál színvonalasabb produkciók létrehozásában közreműködő Makláry László karnagy úr hogyan adhatta egy ilyen minőségen megszólaló zenei anyaghoz a nevét. A hangszereléssel csak a hangosítás minősége vetekszik, Szemenyei János egész első felvonás alatt recsegő mikroportját az első rész utolsó dalánál már kénytelen mikrofonra cserélni - a csere egyébként egészen feltűnésmentesen és szépen sikeredett a hátsó takarásnál.
Román Sándor koreográfiái nagyon ambivalens érzéseket váltanak ki, egyszerre nagyon látványosak és uralják a gigantikus méretű színpadot, de a magyar néptánc elemekkel ötvözött Hair-dalok kissé komikus hatást érnek el. Néha már-már úgy éreztem, az Experidance legújabb premierjén ülök. A magyar gyökerekből merített mozgásvilág talán egyedül a 3-5-0-0 című dalban éri el a leginkább a musicalbe ténylegesen beleillő hatást, amolyan botos tánc kerekedik, de a megszokott fanyelek helyett puskákkal. Látványban a Where Do I Go című dal mellett talán ez az egyik legösszeszedettebb és leghatásosabb képe az előadásnak. Igaz a dal kissé édesen perverzzé válik, mikor a legyilkolásra váró vietnámi gyapot-szedő lánykák vad rock-and-roll-ba kezdenek az amerikai katonákkal.
A főszereplő színészek közül a Sheilát játszó Peller Anna, a hosszú szőke parókát öltött Kerényi Miklós Máté és a gyermeklelkű, várandós Jeannie bőrébe bújó Vágó Bernadett messze túlszárnyalják kollégáik teljesítményét, az előadásnak ők a fő mozgatórugói. Vágó Betti csengő hangja és ártatlan kisugárzása már alapvetően megadja az általa életre keltett Jeannie báját, az sajnos a rendezés hibája, hogy a lányról gyakorlatilag nem tudunk meg azon kívül semmit, hogy gyermekének két potenciális apajelöltje van. Erre egy lapáttal még rápakol a Frank Mills című dal, ami még inkább összezagyválja az addig biztosnak tűnő pontokat a kismama előéletében. Kerényi Miklós Máté Woofja bandatagból vezérszemélyiséggé növi ki magát, igaz valakinek kézben kell tartania az eseményeket, ha a Bergert játszó Dolhai Attilának nem sikerül. És pont ennél a pontnál, Berger és a Szemenyei János által játszott Claude figurájánál dől össze a Peller Anna által ügyesen, természetesen és kellően vonzóra felépített Sheila-kép: egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ez a zseniális, magával ragadó lány nem hogy szemet vet, hanem komolyan gondolkodik a viszony lehetőségén - a két srác közül akármelyikkel. Sajnos a feketete bőrű Peggy szerepében bravúrosan teljesítő Baranyai Annának csak egy szólódala van az előadás folyamán, pedig egyedül az ő általa énekelt Easy To Be Hard után csendült fel a Szegeden hosszú évek alatt megszokott, sikításokkal és bravókkal erősített tapsvihar. A kisebb szerepeknél Náray Erika, mint sorozótiszt minőségben messze kilóg a White Boys és Black Boys dalok szólistái közül, talán jobban járt volna közönség, ha a dal összes szólórészét ő énekli. A Sheila apját játszó és "éneklő" Kricsár Kamill a legnagyobb kérdőjel az előadás folyamán, kizárt, hogy ne lenne egy olyan zenés színész Magyarországon, aki kisujjból elénekli az általa előadott - eredetileg vagy egy oktávval feljebb megszólaló - dalt.
Az ensemble és tánckar ügyesen helyt állt és nagyon színvonalasan teljesíti feladatát, az Operettszínház Musical Együttesének tagjai, a színház stúdiósai és táncosai, és a szegedi tánckar egy egészként, hierarchikus szintek nélkül dolgozik, táncol és énekel együtt. Az ensemble-tagok közül Adler Judit mindenképpen kiemelésre méltó, gyémántként tündököl a Where Do I Go szürke tömegében is.
Zárásképpen két pillanatot emelnék ki, ami miatt érdemes megnézni az előadást: Baranyai Anna Easy To Be Hard-ja és Vágó Betti egyik kulcsmondata, amiben a Hair szellemisége talán a leginkább lakozik, és amelyben Peggytől érdeklődik, nem lehetne-e, hogy ő is együtt örüljön a többiekkel a születendő gyereknek. A Szegedi Szabadtéri játékok Hair előadása még három alkalommal látható idén a Dóm téren.
A Hair mostani, Tesco gazdaságos változata sok-sok meglepetéssel szolgált mindkét felvonás folyamán. Jó néhány dal kimaradt, például a Sheila Franklin, a mókás Air, a Kama Sutra és The Stone Age, Initials, a bombaerejű Going Down, a Don't Put It Down, az Electric Blues, az Oh Great God of Power, a Minuet és African Drums, illetve még hosszasan sorolhatnám. A felhasznált dalok egy részénél pedig egyszerűen lespórolták a zenei bevezetőket és recitativókat, vagy éppen teljesen érhetetlen módon lettek bepréselve a filmre alapozott dramaturgia üres helyeire. Így járt a jócskán lecsupaszított Abie Baby című dal is, amely a díszletváltozás idejének kitöltésén kívül semmilyen egyéb funkciót nem látott el, maximum felvetette a szemfülesebb nézőkben azt a kérdés, miért becézik szegény Sheilat hirtelen Abienek. Választ természetesen nem kapunk, és nem is nagyon lenne lehetőség rájönni előzetes ismeretek nélkül: Abie a Hair eredeti broadway verziójának egyik ensemble-karaktere. A dalok ereje a szegedi verzióban egyszerűen nem éri el a kívánt hatást, MacDermot legendás zenéinek mostani hangszerelése csapnivaló, az pedig egyszerűen felfoghatatlan, hogy a hosszú évek alatt színvonalasabbnál színvonalasabb produkciók létrehozásában közreműködő Makláry László karnagy úr hogyan adhatta egy ilyen minőségen megszólaló zenei anyaghoz a nevét. A hangszereléssel csak a hangosítás minősége vetekszik, Szemenyei János egész első felvonás alatt recsegő mikroportját az első rész utolsó dalánál már kénytelen mikrofonra cserélni - a csere egyébként egészen feltűnésmentesen és szépen sikeredett a hátsó takarásnál.
Román Sándor koreográfiái nagyon ambivalens érzéseket váltanak ki, egyszerre nagyon látványosak és uralják a gigantikus méretű színpadot, de a magyar néptánc elemekkel ötvözött Hair-dalok kissé komikus hatást érnek el. Néha már-már úgy éreztem, az Experidance legújabb premierjén ülök. A magyar gyökerekből merített mozgásvilág talán egyedül a 3-5-0-0 című dalban éri el a leginkább a musicalbe ténylegesen beleillő hatást, amolyan botos tánc kerekedik, de a megszokott fanyelek helyett puskákkal. Látványban a Where Do I Go című dal mellett talán ez az egyik legösszeszedettebb és leghatásosabb képe az előadásnak. Igaz a dal kissé édesen perverzzé válik, mikor a legyilkolásra váró vietnámi gyapot-szedő lánykák vad rock-and-roll-ba kezdenek az amerikai katonákkal.
A főszereplő színészek közül a Sheilát játszó Peller Anna, a hosszú szőke parókát öltött Kerényi Miklós Máté és a gyermeklelkű, várandós Jeannie bőrébe bújó Vágó Bernadett messze túlszárnyalják kollégáik teljesítményét, az előadásnak ők a fő mozgatórugói. Vágó Betti csengő hangja és ártatlan kisugárzása már alapvetően megadja az általa életre keltett Jeannie báját, az sajnos a rendezés hibája, hogy a lányról gyakorlatilag nem tudunk meg azon kívül semmit, hogy gyermekének két potenciális apajelöltje van. Erre egy lapáttal még rápakol a Frank Mills című dal, ami még inkább összezagyválja az addig biztosnak tűnő pontokat a kismama előéletében. Kerényi Miklós Máté Woofja bandatagból vezérszemélyiséggé növi ki magát, igaz valakinek kézben kell tartania az eseményeket, ha a Bergert játszó Dolhai Attilának nem sikerül. És pont ennél a pontnál, Berger és a Szemenyei János által játszott Claude figurájánál dől össze a Peller Anna által ügyesen, természetesen és kellően vonzóra felépített Sheila-kép: egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ez a zseniális, magával ragadó lány nem hogy szemet vet, hanem komolyan gondolkodik a viszony lehetőségén - a két srác közül akármelyikkel. Sajnos a feketete bőrű Peggy szerepében bravúrosan teljesítő Baranyai Annának csak egy szólódala van az előadás folyamán, pedig egyedül az ő általa énekelt Easy To Be Hard után csendült fel a Szegeden hosszú évek alatt megszokott, sikításokkal és bravókkal erősített tapsvihar. A kisebb szerepeknél Náray Erika, mint sorozótiszt minőségben messze kilóg a White Boys és Black Boys dalok szólistái közül, talán jobban járt volna közönség, ha a dal összes szólórészét ő énekli. A Sheila apját játszó és "éneklő" Kricsár Kamill a legnagyobb kérdőjel az előadás folyamán, kizárt, hogy ne lenne egy olyan zenés színész Magyarországon, aki kisujjból elénekli az általa előadott - eredetileg vagy egy oktávval feljebb megszólaló - dalt.
Az ensemble és tánckar ügyesen helyt állt és nagyon színvonalasan teljesíti feladatát, az Operettszínház Musical Együttesének tagjai, a színház stúdiósai és táncosai, és a szegedi tánckar egy egészként, hierarchikus szintek nélkül dolgozik, táncol és énekel együtt. Az ensemble-tagok közül Adler Judit mindenképpen kiemelésre méltó, gyémántként tündököl a Where Do I Go szürke tömegében is.
Zárásképpen két pillanatot emelnék ki, ami miatt érdemes megnézni az előadást: Baranyai Anna Easy To Be Hard-ja és Vágó Betti egyik kulcsmondata, amiben a Hair szellemisége talán a leginkább lakozik, és amelyben Peggytől érdeklődik, nem lehetne-e, hogy ő is együtt örüljön a többiekkel a születendő gyereknek. A Szegedi Szabadtéri játékok Hair előadása még három alkalommal látható idén a Dóm téren.
2010. augusztus 14., szombat
Robin-turmix
Új magyar musical ősbemutatóját ünnepelte tegnap hangos ovációval a Margitszigeti Szabadtéri Színpad közönsége. Szomor György és Miklós Tibor Robin Hood-ja a sherwoodi erdőbe repítette néhány órára a szép számmal összegyűlt nagyérdeműt. Kenyeret és cirkuszt a népnek alapon, volt minden, ami a nézőt mögöttes tartalom nélkül is meggyőzheti: látványos cirkuszjelenet bohóccal (az persze mellékes, hogy a bohóc figurája a 16. századi Itália comedia dell'arte Arlecchino-jából eredeztethető, a musical pedig a 12. században játszódik), lángoló tűz, vírust kapott számítógép módjára irányított világítás. Kovács Áron, Gesztesi Károly és Hajdu Steve neve pedig elég volt ahhoz, hogy minden dal - némelyik néha maratoni hosszúságúra nyúlva - után feltörjön a tapsvihar.
A díszlet a sok helyen jól bevált fémvázas, de mégis kora-középkori hangulatot idéző mozgatható elemek sokasága, nyitott hátsó színpaddal, amit a sziget fái vesznek körbe, előterükben a 2006-os szintén margitszigeti Mária evangéliuma produkció itt vadászlesként, ott koncentrációs tábor őrtornyaként funkcionáló díszletelem. Feltételezésem, mint kiderült nem légből kapott, utánanézve felfedeztem, a négy évvel ezelőtt játszott rockopera díszlettervezője is Bátonyi György volt.
A mindent, ami belefér elv a jelmezekre nagyon jellemző. A korhű felöltők között néha megjelenik egy-egy fényes, ezüst ruhaanyag, vagy csillámos, flitteres ruha - hiába keresetem az előadás egész ideje alatt az elvet, vajon mi alapján van valakinek teljesen a kor divatjának megfelelő, vagy egy-egy revüvilágot idéző anyaggal feldobott jelmeze - nem találtam. A turmix-módszer áthatja a dramaturgiát is. Néha úgy érzem egy Monty Python előadást néznék, néha úgy mintha Nox koncerten ülnék, néha meg úgy, mintha egy görög tragédia kilométeres jeleneteit kellene hallgatnom - hiszen a huszonegyedik sorból ugye a szereplők arca már sajnos nem látható. Mázli, hogy prózát egy fokkal könnyebb jól hangosítani, mint a dalokat, így az összekötő - néha kimerítően hosszú - dialógok nagyjából minden egyes szavát lehetett érteni, ellentétben az énekkel.
A meglehetősen jól, szépen és hitelesen kidolgozott verekedések látványát agyoncsapja a lejárópróba szintjén mozgó tánckar, ahol még a kettőt jobbra, kettőt balra lépéskombináció sem sikeredik egyszerre. Pedig Fincza Erika koreográfiája igazán jól mutatna és hatásos lenne, ha sikerülne összhangban elővezetnie a táncosoknak.
Szomor György rendezése nem veszik el a részletekben, apróságok terén tele van pontatlanságokkal a jelenetek jó része. Visszatérő hiba például, hogy a szereplők az eldobott kardot nem a markolatánál, hanem a pengéjénél kapják el. A szintén Szomor által jegyzett zene néhol az ír népzenei világra épít, néhol modern elemekkel ötvözi azt, vagy éppen teljesen a populáris motívumokat vonultat fel. Olykor kísértetiesen emlékeztet egy-egy korábbi zenei élményre, például az első felvonás utolsó dalának hegedűs felvezetője a Titanic című film egyik lassított felvételes jelenetéhez simuló dallamra, Hajdu Steve szólója Takáts Tamás Pocsolyába léptem című nótájára vagy a nagy finálé a The Kiss of the Spiderwoman egyik dalára - hogy csak néhányat említsek.
Szereplők terén Andrádi Zsanettet és Puskás Petit kell kiemelnem. Zsanett játéka magasan kiemelkedik a többiek közül, a második felvonásban énekelt szóló dala alatt talán először "történik is" valami a színpadon. A feltámadó szél által fodrozott ruhában, egyszerre megtörten és erős nőként egy helyben éneklő Lady Marian még a legkeményebb férfi szíveket is meglágyította és sajnálatra késztette. Ez a sajnálat azonban belőlem már korábban előtört, hiszen a színésznőnek alig volt lehetősége teljes erőbedobással teljesíteni, hiszen lejátszotta volna kollégáit a színpadról - sőt, valljuk be, ez meg is történt. Kivétel ez alól Puskás Peti, aki minden egyes újabb premierjével bebizonyítja, igenis helye van a magyar musical-színpadon. Őszinte játékával párosuló, egy kamasz lágyságát idéző hangja megrendítő William figurát hívott életre.
Gesztesi Károly Tuck barátjának közönségsikere sokkal inkább a színész előéletén alapuló poénoknak köszönhető, mintsem az előadásban betöltött szerepének. A korrekt színészi munka így kicsit megúszósra sikeredik, de ez persze nem a színész, hanem a rendezés hibája.
Mindent összevetve egy látványos, túldíszített koktélt kap a közönség, ha megtekinti az előadást. Így tolerálja, hogy néhol elcsúsznak az arányok - vagy talán észre sem veszi ezeket a hibákat. Egy biztos, az emberek nagy része úgy hiszi, ami a színpadon történik, amit lát és amit hall, úgy van jól, ahogy van, azért hatalmas az alkotók felelőssége. Felelősséggel tartoznak azért, hogy a hazai musical-nézők ízlését a megfelelő irányba tereljék és egy olyan minőségi elvárásra neveljék őket, ami máshol a nagyvilágban, leginkább nyugaton már régóta megszokott.
A mindent, ami belefér elv a jelmezekre nagyon jellemző. A korhű felöltők között néha megjelenik egy-egy fényes, ezüst ruhaanyag, vagy csillámos, flitteres ruha - hiába keresetem az előadás egész ideje alatt az elvet, vajon mi alapján van valakinek teljesen a kor divatjának megfelelő, vagy egy-egy revüvilágot idéző anyaggal feldobott jelmeze - nem találtam. A turmix-módszer áthatja a dramaturgiát is. Néha úgy érzem egy Monty Python előadást néznék, néha úgy mintha Nox koncerten ülnék, néha meg úgy, mintha egy görög tragédia kilométeres jeleneteit kellene hallgatnom - hiszen a huszonegyedik sorból ugye a szereplők arca már sajnos nem látható. Mázli, hogy prózát egy fokkal könnyebb jól hangosítani, mint a dalokat, így az összekötő - néha kimerítően hosszú - dialógok nagyjából minden egyes szavát lehetett érteni, ellentétben az énekkel.
A meglehetősen jól, szépen és hitelesen kidolgozott verekedések látványát agyoncsapja a lejárópróba szintjén mozgó tánckar, ahol még a kettőt jobbra, kettőt balra lépéskombináció sem sikeredik egyszerre. Pedig Fincza Erika koreográfiája igazán jól mutatna és hatásos lenne, ha sikerülne összhangban elővezetnie a táncosoknak.
Szomor György rendezése nem veszik el a részletekben, apróságok terén tele van pontatlanságokkal a jelenetek jó része. Visszatérő hiba például, hogy a szereplők az eldobott kardot nem a markolatánál, hanem a pengéjénél kapják el. A szintén Szomor által jegyzett zene néhol az ír népzenei világra épít, néhol modern elemekkel ötvözi azt, vagy éppen teljesen a populáris motívumokat vonultat fel. Olykor kísértetiesen emlékeztet egy-egy korábbi zenei élményre, például az első felvonás utolsó dalának hegedűs felvezetője a Titanic című film egyik lassított felvételes jelenetéhez simuló dallamra, Hajdu Steve szólója Takáts Tamás Pocsolyába léptem című nótájára vagy a nagy finálé a The Kiss of the Spiderwoman egyik dalára - hogy csak néhányat említsek.
Szereplők terén Andrádi Zsanettet és Puskás Petit kell kiemelnem. Zsanett játéka magasan kiemelkedik a többiek közül, a második felvonásban énekelt szóló dala alatt talán először "történik is" valami a színpadon. A feltámadó szél által fodrozott ruhában, egyszerre megtörten és erős nőként egy helyben éneklő Lady Marian még a legkeményebb férfi szíveket is meglágyította és sajnálatra késztette. Ez a sajnálat azonban belőlem már korábban előtört, hiszen a színésznőnek alig volt lehetősége teljes erőbedobással teljesíteni, hiszen lejátszotta volna kollégáit a színpadról - sőt, valljuk be, ez meg is történt. Kivétel ez alól Puskás Peti, aki minden egyes újabb premierjével bebizonyítja, igenis helye van a magyar musical-színpadon. Őszinte játékával párosuló, egy kamasz lágyságát idéző hangja megrendítő William figurát hívott életre.
Gesztesi Károly Tuck barátjának közönségsikere sokkal inkább a színész előéletén alapuló poénoknak köszönhető, mintsem az előadásban betöltött szerepének. A korrekt színészi munka így kicsit megúszósra sikeredik, de ez persze nem a színész, hanem a rendezés hibája.
Mindent összevetve egy látványos, túldíszített koktélt kap a közönség, ha megtekinti az előadást. Így tolerálja, hogy néhol elcsúsznak az arányok - vagy talán észre sem veszi ezeket a hibákat. Egy biztos, az emberek nagy része úgy hiszi, ami a színpadon történik, amit lát és amit hall, úgy van jól, ahogy van, azért hatalmas az alkotók felelőssége. Felelősséggel tartoznak azért, hogy a hazai musical-nézők ízlését a megfelelő irányba tereljék és egy olyan minőségi elvárásra neveljék őket, ami máshol a nagyvilágban, leginkább nyugaton már régóta megszokott.
2010. augusztus 8., vasárnap
Sakk - premier
Ritka élményben lehetett annak része, aki tegnap este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra látogatott. Benny Andersson, Tim Rice és Björn Ulvaeus Chess - Sakk című musicaljének koncertváltozata minden várakozást felülmúlt. A PS Produkciótól már megszokható az igényes, nyugati követelményeknek is megfelelő előadás-színvonal, ám a tegnapi bemutatóval egy olyan előadás született, ami majdhogynem száz százalékban egy Broadway- vagy West End színházban is megállná a helyét.
A Chess 1984-ben egy konceptalbumon juthatott el először a nagyközönséghez, amit az 1986-os West End-, majd az 1988-as Broadway-premier követett, melyek mind dramaturgiailag, mind zeneileg lényegesen különböznek egymástól. A sakk-világbajnokok propagandacélú marionettszálakon való mozgatásán, az Egyesült Államok - Szovjetunió politikai harcán alapuló musical azóta számos bemutatót megélt szerte a világban, a mostani hazai premier a 2008-as Royal Albert Hall-beli koncertverziót veszi alapul.
A Köteles Géza által vezényelt zenekar - koncertelőadásokhoz hűen - a színpadon foglalt helyet, mögöttük a több mint félszáz tagot számláló Jazz And More kórus. A darab drámaiságát kitűnően tolmácsolta mind a zenekar, mind a kórus, a lenyűgöző hangzás mindenképpen rendkívüli élménye lehetett a közönség laikus és szakmából megjelent tagjainak is. A hangosítás hazai viszonylatban véve kimagasló volt, egyszer sem szakította meg a zenei élményt a mikrofonok gerjedése, vagy bármiféle recsegés-ropogás.
Cornelius Baltus a legnevesebb német zenés színházi szakemberek közé tartozik, így mostani magyarországi rendezésében is megköveteli csapatától azt profizmust, amit odakint tanult és sikeresen merített a hosszú évek munkája folyamán gyűjtött tapasztalatokból. Koncepciója sikerének két fő pillérét emelném ki: sallangmentesség és pontosság. Maníroktól mentes kontaktusok duettekben, tercettekben, kvartettekben és tömegjelenetekben, szem előtt tartva, hiába egy koncertelőadásról van szó, a nézőnek nem csak hallania kell a zenés dialógokat, hanem látnia is kell a cselekményt. Baltusnak sikerült megtalálnia az egyensúlyt koncert és előadás között, és ezt az egyensúlyt kitűnően közvetíti színészei és táncosai segítségével.
Karen Bruce koreográfusasszony háta mögött a Footloose - The Musical vagy a Fame brit turnéváltozatainak koreográfiájával most Budapesten álmodhatta meg és irányíthatta egy tízfős tánckar minden lépését. Bár kevés dalban van szerepe a táncosoknak, de ott minden erőbedobással kell helytállniuk sakkfigurákként, bangkoki stricik és prostituáltak vagy éppen a versenybíró munkáját segítő csapat bőrében. Szabó Anikó, Taródi Szilvia, Szilágyi Erzsébet, Varga Kinga, Horváth Zita, Sallak Petra, Túri Lajos, Ködmen Krisztián, Csepi Ádám, Sólya Ádám és Törõcsik Tamás - a tánckar tagjai - egytől egyig említésre méltóak.
A Köteles Géza által vezényelt zenekar - koncertelőadásokhoz hűen - a színpadon foglalt helyet, mögöttük a több mint félszáz tagot számláló Jazz And More kórus. A darab drámaiságát kitűnően tolmácsolta mind a zenekar, mind a kórus, a lenyűgöző hangzás mindenképpen rendkívüli élménye lehetett a közönség laikus és szakmából megjelent tagjainak is. A hangosítás hazai viszonylatban véve kimagasló volt, egyszer sem szakította meg a zenei élményt a mikrofonok gerjedése, vagy bármiféle recsegés-ropogás.
Cornelius Baltus a legnevesebb német zenés színházi szakemberek közé tartozik, így mostani magyarországi rendezésében is megköveteli csapatától azt profizmust, amit odakint tanult és sikeresen merített a hosszú évek munkája folyamán gyűjtött tapasztalatokból. Koncepciója sikerének két fő pillérét emelném ki: sallangmentesség és pontosság. Maníroktól mentes kontaktusok duettekben, tercettekben, kvartettekben és tömegjelenetekben, szem előtt tartva, hiába egy koncertelőadásról van szó, a nézőnek nem csak hallania kell a zenés dialógokat, hanem látnia is kell a cselekményt. Baltusnak sikerült megtalálnia az egyensúlyt koncert és előadás között, és ezt az egyensúlyt kitűnően közvetíti színészei és táncosai segítségével.
Karen Bruce koreográfusasszony háta mögött a Footloose - The Musical vagy a Fame brit turnéváltozatainak koreográfiájával most Budapesten álmodhatta meg és irányíthatta egy tízfős tánckar minden lépését. Bár kevés dalban van szerepe a táncosoknak, de ott minden erőbedobással kell helytállniuk sakkfigurákként, bangkoki stricik és prostituáltak vagy éppen a versenybíró munkáját segítő csapat bőrében. Szabó Anikó, Taródi Szilvia, Szilágyi Erzsébet, Varga Kinga, Horváth Zita, Sallak Petra, Túri Lajos, Ködmen Krisztián, Csepi Ádám, Sólya Ádám és Törõcsik Tamás - a tánckar tagjai - egytől egyig említésre méltóak.
Kentaur letisztult jelmezei akármennyire furcsán hangzik is, de idomulnak a zenéhez. Egy-egy jelzés értékű nyakkendő vagy kigombolt ingnyak segít eldönteni, éppen orosz vagy amerikai szereplőt látunk-e a színpadon. A sakk-figurák jelmeze - hála az Égnek - mellőzi a régebbi verziókból megszokott focimeccses szurkolóbábú asszociációt, Kentaur sakkfigurái nem csak szépek és extravagánsak, de nagyban segítik a táncosok mozgását, nem akadályozzák őket Karen Bruce lélegzetelállító koreográfiájának bemutatásában.
A világítástervező Christopher Hirst falakat döntögetett fényeinek játékával. Elsőként a magyar-musicaljátszás történetében olyan világítást láthattunk, amely letisztultságában, pontosságában és egyszerű szépségében segítette az előadás sikerét, nem pedig szirupgennyes giccsparádéval próbálta megnyerni a könnyen befolyásolható közönség tetszését. A produkció egyetlen negatívuma azonban mégis a látványelemek közül került ki... A kivetítőn megjelenő, helyszíneket bemutató fényképek és számítógépes grafikák ellene mentek annak, amit a produkció minimalizmusában képvisel.
Egyházi Géza Sergievskyjének sikere a művész lenyűgöző énekhangjában rejlik, dalai egyszerűen odaszegezték a hallgatóságot a székekhez. Sári Éva bebizonyította, hogy lehet énekesnőként jól helyt állni egy musicalprodukcióban. Gábor Géza magabiztos Molokovja és Pavletits Béla Walter de Courcyja talán a két legizgalmasabb figurája volt az előadásnak. Szemenyei János Frederick Trumpere egyszerre szeretetre és utálatra méltó, remek színészi és hangi teljesítményének összhangja az előadás legmegrendítőbb pillanatait hozta a Szegény kis srác című dalban. Hasonló jókat lehet hozzáfűzni Kecskés Tímea Svetlanajahoz. Tímea természetessége és sugárzó egyénisége kivételes mélységekkel töltötte meg szóló dalát és duettjét Sári Évával.
Külön örömmel tölt el, hogy itthon is kezdenek ráérezni arra, mi is pontosan az a "color ensemble". Igaz, hogy az ország etnikai összetétele miatt képtelenség, hogy fekete bőrű énekes színészek is legyenek az ensembletagok között, de sikerült felismerni azt, hogy igenis színészekre és egyéniségekre van szükség ebben a feladatkörben is. Nem elég, ha az ensembletag táncolni vagy énekelni tud, szigorú elvárás, hogy hangilag, mozgásban és játékban egyaránt teljesítsen, emellett pedig egy karaktert képviseljen, ne csak egy legyen a szürke tömegből. A Nyári Darinkából, Ajtai Beátából, Debreczeni Mártából, Kovács Rékából, Fekete Kovács Verából, Csóka-Vasass Kingából, Sándor Dávidból, Jenei Gáborból, Szentirmai Zsoltból, Pásztor Ádámból és Hetei-Bakó Szabolcsból álló ensemble az összes ponton megfelelt annak, amit egy nyugati sémára épülő musical-előadás ensemblejének teljesítenie kell.
Sajnos az előadás végén eleredő eső lerövidítette a produkció összes résztvevőjének egyaránt kijáró tapsrendet. A közönségnek talán arra sem volt ideje a mindenkit megrettentő vízcseppektől való ijedelem miatt, hogy felfedezze, a tapsrendhez megérkező alkotógárdában ott volt az előadás dalszövegírója, Tim Rice is, aki a szünetben szerényen megbújva a nézőtéri büfében elvegyült a lelkes nézősereg tagjai között.
A Chess - Sakk musical koncertelőadása októbertől a Pesti Magyar Színházban folytatja sikeres sorozatát.
A világítástervező Christopher Hirst falakat döntögetett fényeinek játékával. Elsőként a magyar-musicaljátszás történetében olyan világítást láthattunk, amely letisztultságában, pontosságában és egyszerű szépségében segítette az előadás sikerét, nem pedig szirupgennyes giccsparádéval próbálta megnyerni a könnyen befolyásolható közönség tetszését. A produkció egyetlen negatívuma azonban mégis a látványelemek közül került ki... A kivetítőn megjelenő, helyszíneket bemutató fényképek és számítógépes grafikák ellene mentek annak, amit a produkció minimalizmusában képvisel.
Egyházi Géza Sergievskyjének sikere a művész lenyűgöző énekhangjában rejlik, dalai egyszerűen odaszegezték a hallgatóságot a székekhez. Sári Éva bebizonyította, hogy lehet énekesnőként jól helyt állni egy musicalprodukcióban. Gábor Géza magabiztos Molokovja és Pavletits Béla Walter de Courcyja talán a két legizgalmasabb figurája volt az előadásnak. Szemenyei János Frederick Trumpere egyszerre szeretetre és utálatra méltó, remek színészi és hangi teljesítményének összhangja az előadás legmegrendítőbb pillanatait hozta a Szegény kis srác című dalban. Hasonló jókat lehet hozzáfűzni Kecskés Tímea Svetlanajahoz. Tímea természetessége és sugárzó egyénisége kivételes mélységekkel töltötte meg szóló dalát és duettjét Sári Évával.
Külön örömmel tölt el, hogy itthon is kezdenek ráérezni arra, mi is pontosan az a "color ensemble". Igaz, hogy az ország etnikai összetétele miatt képtelenség, hogy fekete bőrű énekes színészek is legyenek az ensembletagok között, de sikerült felismerni azt, hogy igenis színészekre és egyéniségekre van szükség ebben a feladatkörben is. Nem elég, ha az ensembletag táncolni vagy énekelni tud, szigorú elvárás, hogy hangilag, mozgásban és játékban egyaránt teljesítsen, emellett pedig egy karaktert képviseljen, ne csak egy legyen a szürke tömegből. A Nyári Darinkából, Ajtai Beátából, Debreczeni Mártából, Kovács Rékából, Fekete Kovács Verából, Csóka-Vasass Kingából, Sándor Dávidból, Jenei Gáborból, Szentirmai Zsoltból, Pásztor Ádámból és Hetei-Bakó Szabolcsból álló ensemble az összes ponton megfelelt annak, amit egy nyugati sémára épülő musical-előadás ensemblejének teljesítenie kell.
Sajnos az előadás végén eleredő eső lerövidítette a produkció összes résztvevőjének egyaránt kijáró tapsrendet. A közönségnek talán arra sem volt ideje a mindenkit megrettentő vízcseppektől való ijedelem miatt, hogy felfedezze, a tapsrendhez megérkező alkotógárdában ott volt az előadás dalszövegírója, Tim Rice is, aki a szünetben szerényen megbújva a nézőtéri büfében elvegyült a lelkes nézősereg tagjai között.
A Chess - Sakk musical koncertelőadása októbertől a Pesti Magyar Színházban folytatja sikeres sorozatát.
2010. augusztus 3., kedd
Augusztus, nekem a Hair hava
Nehéz elfogultság nélkül beszélni a Hairről, még akkor is, ha az ember próbálja megőrizni szakemberi mivoltát. Aki a filmet egyszer látja, az valószínű mélyen elraktározza azt az életérzést, amit Milos Forman örökké aktuális alkotása sugall. Azonban a Hair diadalmenete jóval a filmbemutató előtt, 1967. októberében indult hódító útjára a Public Theatre-ből, majd következő év április 29-én a Broadway-premier következett a Biltmore Theatre színpadán. Azonban ez nem az a Hair, amit több millióan ismernek szerte a világban."The American Tribal Love-Rock Musical", az az "Az amerikai törzsi szerelemi-rock musical" - ahogy az alkotók aposztrofálták - nem volt egyéb, mint egy szál damilra lazán felfűzött gyöngyszemek alkotta lánc, harminchét remek dal és rövid párbeszédek egy nagy szertartásjátékban egyesülve.
Hair - The New Broadway Cast - Aquarius - részlet
A filmváltozat óta azonban kuriózumnak számít - legalábbis a hazai színházak színpadán - egy olyan előadás, ami nem a film dramaturgiáját veszi alapul. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy a filmet visszaadni színpadon gyakorlatilag lehetetlen. Éppen annyira, mint ahogy az eredeti musical dramaturgiája és megoldásai sem éltek volna meg a filmvásznon. Ezért néhány karakternek a film kedvéért távoznia kellett, így járt Crissy is, akinek a dala, a Frank Mills sem kapott helyet a cselekményben. De ahogy Crissy ment, úgy jött a fekete bőrű Peggy, aki "lenyúlta" Sheila - az eredeti verzióban szintén hippi, a filmben elkényeztetett úrilány - dalát, az Easy to Be Hard-ot.
Hair - The New Broadway Cast - Easy To Be Hard - részlet
az eredeti broadway-verzióhoz hűen, Sheila előadásában
az eredeti broadway-verzióhoz hűen, Sheila előadásában
A színpadi és filmverzió között a legnagyobb változtatáson Claude karaktere esett át. A Forman-féle dramaturgia szerint a fiús Cansasból érkezik New Yorkba, hogy bevonulhasson a seregbe és kivezényeljék Vietnámba. A '68-as Broadway-premieren Claude is hippi, sőt mi több, ő énekli az I Got Life-ot, amit a filmbeli asztalon táncolásnak köszönhetően mégis Berger figurája emelt a klasszikusok közé. Claudé a Manchester, England dal is, illetve Bergerrel közösen énekli a címadó Hair-t. S hogy meddig lehet fokozni az eltéréseket? A legnagyobb különbség, hogy a színpadi verzióban nem Berger hal meg, hanem Claude...
Hair - The New Broadway Cast - Hair - részlet
Számtalan Hairt láttam már idehaza, kezdve a GNM Színitanoda előadásától, a veszprémi színházon át, egészen Zalaegerszegig, eddig azonban soha nem lehettem elégedett a látottakkal. A GNM-es és zalaegerszegi produkció alapvetően halálra volt ítélve azzal, hogy a filmadaptációt vette alapul, a veszprémi változat pedig azáltal, hogy próbálta fokozni, vagy kiforgatni az eredeti előadás instrukcióit, sokkal inkább elvett belőle, mintsem hozzáadott volna. De van azért némi hiányosságom és pótolni valóm nekem is, a múlt évadban Földessy Margit növendékei által bemutatott előadás még várat magára.
Aztán persze itt van alig két héten belül a szegedi Dóm téri produkció, izgatottan várva, vajon melyik koncepciót választotta alapul a rendező, Bagó Bertalan. Pár nap és kiderül, Claude marad e hippi, vagy újra a Forman-féle dramaturgiába kényszerül és a cansasi, kissé szerencsétlen srác lesz belőle, akinek a neveltetése és az elvei sokkal erősebbek annál, mintsem hogy elégesse a behívóját és ott maradjon a Central Parkban újdonsült barátaival.
Ahhoz pedig, hogy még nagyobb legyen az öröm és az összehasonlításai alap is, augusztus 28-án a Londonban most műsoron lévő Hairt is megtekintem, az új broadway-verzió szereposztásával. Itt nem árulnak zsákbamacskát, a show az eredeti előadás szövegkönyvét és instrukcióit veszi alapul. A későbbiekben pedig a szegedi és londoni élményről is beszámolok majd.
Aztán persze itt van alig két héten belül a szegedi Dóm téri produkció, izgatottan várva, vajon melyik koncepciót választotta alapul a rendező, Bagó Bertalan. Pár nap és kiderül, Claude marad e hippi, vagy újra a Forman-féle dramaturgiába kényszerül és a cansasi, kissé szerencsétlen srác lesz belőle, akinek a neveltetése és az elvei sokkal erősebbek annál, mintsem hogy elégesse a behívóját és ott maradjon a Central Parkban újdonsült barátaival.
Ahhoz pedig, hogy még nagyobb legyen az öröm és az összehasonlításai alap is, augusztus 28-án a Londonban most műsoron lévő Hairt is megtekintem, az új broadway-verzió szereposztásával. Itt nem árulnak zsákbamacskát, a show az eredeti előadás szövegkönyvét és instrukcióit veszi alapul. A későbbiekben pedig a szegedi és londoni élményről is beszámolok majd.
2010. augusztus 1., vasárnap
Top 10 hajköltemény
Facebook barátunknak köszönhetően akár pár perc alatt értesülhetünk a legkülönbözőbb történésekről egy-egy posztnak, vagy jól sikerült fotónak köszönhetően. A minap a Szabadtér Színház facebook-oldalát nézegetve megpillantottam egy képet a hamarosan bemutatásra kerülő Robin Hood musical próbájáról, amin Andrádi Zsanett már jelmezben, mókás vörös parókában énekel duettet Kovács Áronnal. A hajzuhatag elindította a fantáziámat, gondoltam, kicsit szemezgetek a musicaltörténet néhány extrém és különleges hajkölteményéből és összeállítok egy top tizes listát. Zsaki parókája természetesen különdíjat kap.
az ominózus fotó, készítette: Puskel ZsoltA tizedik helyet a nemrég a Broadway-n debütáló Adams Family musical Morticia-ja kapta. Egyszerű fekete hajzuhatag, mégis van benne kellő morbidság ahhoz, hogy felkerülhessen a listára.
Morticia, Adams Family The Musical
A Hair és Grease két olyan klasszikus, ami nem maradhat ki ebből a top tízből. A kilencedik helyen Claude és Berger osztozik, jelen esetben Gavin Creel és Will Swenson a new broadway castből, akiket még elcsíphettek néhány előadás erejéig 2010. szeptember 4-ig Londonban, a Gielguld Theatre-ben. A nyolcadik helyen pedig Ray Quinn Danny Zuko-ja áll. Anglia ügyeletes szépfiúja a brit Sztárok a jégen show-ban nyújtott kimagasló teljesítménye után kapta meg a londoni Grease Doddy-ját, amit a következő szériában már a show főszerepe követett.
Ray Quinn, mint Doddy
Tracy és anyukájaA sokak által csak Mr. Beanként ismert Rowan Atkinson a tavalyi év első felében több mint száz előadáson át játszotta az Oliver! Faginjét. A kép azt hiszem magáért beszél.
Az előadás élő felvétele már egy éve CD-n is megvásárolható, Dickens és Lionel Bart pickpocket-császárának szerepét ezen is Atkinson énekli.
Az előadás élő felvétele már egy éve CD-n is megvásárolható, Dickens és Lionel Bart pickpocket-császárának szerepét ezen is Atkinson énekli.
Rowan Atkinson FaginjeEgy ideig erőteljesen gondolkodtam, hogy az ötödik helyre a Wickedből Madame Morrible-t, vagy Doctor Dillemondot tegyem, de végül a Kecske győzött.
Doctor DillemondA negyedik helyezés Sylvester Lévay és Michael Kunze Mozart! musicalének Wolfgangjáé. A koreai előadás főszereplőjét választottam. Azt hiszem, neki áll a legmókásabban a logóban is megjelenő raszta haj.
a koreai kis Amadés és WolfgangElérkeztünk a dobogós helyezésekhez. Sajnos a bronzérmesről nem találtam képet az interneten hosszas böngészés után sem. Nálam a top harmadik a Rómeó és Júlia operettszínházas verziójának egyik ensemble tagjáé, Szűts Ritáé. Riti haja, egy Montague-lány szerepében mindent visz.
A második hely a The Little Mermaide - Kis hableány című Disney-musical gonosz tengeri polipjáé. Parókája már-már futurisztikus.
A második hely a The Little Mermaide - Kis hableány című Disney-musical gonosz tengeri polipjáé. Parókája már-már futurisztikus.
részlet a The Little Mermaide című előadásbólAz aranyérem a Priscilla, Queen of the Desert - Priscilla, a sivatag királynője három főszerelő transzfesztitájáé. Akárhogy kerestem, egyszerűen nem találtam ennél vadabbat és extrémebbet!
a nyertesekZsaki Robin Hood-os hajának köszönhető ez a kis lista. Remélem, megmosolyogtat mindenkit legalább annyira, mint amennyire én nevettem az összeállítás közben!
Zárásképpen egy kis kulissza-videó a Hair new cast-jének egyik öltözőjéből. "Ki mondta, hogy a hippik nem szeretik Beyoncet?"
2010. július 31., szombat
Better Than Sex - Ajánló
A londoni Courtyard Theatre színpadán augusztus 3. és 29. között mutatkozik be a Better Than Sex – Jobb, Mint a Szex című musical. Az Off-West End legújabb produkciójának érdekessége – azon kívül, hogy elmeséli, a hatalom hogyan tesz szexivé –, az alkotókban rejlik, hiszen a musical zenéjét Bella Máté, a dalszövegeket Galambos Attila, a szövegkönyvet pedig Robert B Suda írta. A londoni bemutató után a produkció Budapestre is ellátogat, szeptember 17-től három estén át lesz látható a Pinceszínházban. Az angol nyelvű vendégjáték Anglia történetének legmocskosabb összeesküvéséről, a Puskaporos merényletről rántja le a leplet.
a Courtyard Theatre LondonbanAz ál-dokumentum musical féligazságokból és kitalációkból szőtt, vádaskodásokkal ízesít, zenével, kiszivárogtatásokkal és erotikával fűszerezett politikai felforgatás. Mikor Jakab skót király elnyeré Anglia trónját is, szembesülnie kell az angolok gyűlöletével és Lordok háznak makacs ellenállásával. A skót Király határtalan költekezése miatt a kassza üres, de a Parlament hajthatatlan: nem ad pénzt. Ekkor Jakab és hű titkos ügynöke és belső tanácsadója, Lady Domina fondorlatos cselt eszelnek ki: merényletet terveznek a Király ellen és így felébresztik a nép sajnálatát, de még fontosabb, hogy jó ürügyet találnak arra, hogy a királyellenes nagyurakat a Towerba vethessék.
Lady Dominának és Jakab Királynak nem elég, hogy a merényletet Guy Fawkes-ra, az olasz bevándorló kommunistára kenik, de felbujtónak állítják be a velejéig konzervatív Lord Mammon-t, a Király legerősebb ellenfelét, aki épp arra készül, hogy kincstárnokká választatja magát másnap, így téve lehetetlenné a Király helyzetét. Domina partira hívja Lord Mammont és Camparitól folyton bódult nejét londoni házába, ahol hű szolgái, Szervina – a bérgyilkos cselédlány – és Butler – a hamiskártyás szolga – gondoskodnak róla, hogy a házat ne hagyják el az este, és a merénylet másnapján alibi nélkül álljanak vádlóik elé.
Minden a tervek szerint halad, míg föl nem bukkan Hootie van Ficken, az import német kurtizán és végül Shylock, a csődbe ment uzsorás.”
SZEREPLŐK
Servina: Barbara Zemper
Butler: Duncan Wilkins
Lady Mammon/Hootie: Olivia Simpson
Lord Mammon/Shylock: Colin Appleby
Jakab Király: Timi Charles-Fadipe
Lady Domina: Gabriel Freili
Zene: Bella Máté
Dalszöveg: Galambos Attila
Szövegkönyv: Robert B Suda
Hangszerelés: Demeter György
Angol változatot készítette: Jason Charles, E P Crammes & Fekete György
A Better Than Sex magyarországi vendégelőadása minden musicalbarát számára kihagyhatatlan csemegének ígérkezik.
2010. július 30., péntek
"Pap vagyok és áldozó"
Miklós Tibor Musical! című könyvének bevezetőjében – mellyel valljuk be, úttörő kis hazánkban – leírja, hogyan szeretett bele a műfajba Webber I don't Know How To Love Him dalának köszönhetően. Neki a musical szerelem, egy termékeny házasság, számtalan musical magyar nyelvű dalszövegével, rendezésekkel és musical-társulatok alapításával. Nálam más a helyzet. Nem felnőtt férfiként, hanem magzatként tudhattam meg, mi az a musical – akkor még nem is sejtve, egy életre megpecsételi a sorsomat az első találkozás –, édesanyám hasában, állítása szerint végigrugdosva egy egész Sztárcsinálók előadást. Tehát nem szerelem ez a musical és köztem. De akkor mi?
„Pap vagyok és áldozó – a rock oltára előtt” – mondta Varga Miklós valamikor a kilencvenes évek elején, egy róla szóló zenés műsorban. Hihetetlen intenzitással él bennem minden egyes apró hangsúlya, a videó-kazetta, amire még édesapám rögzítette régi Philips videónkkal a számomra annyira meghatározó tv-adást, azóta talán már meg sincsen. Vagy ha mégis, biztosan nézhetetlen minőségű, annyiszor lejátszattam szüleimmel, pedig alig lehettem kiscsoportos óvodás. A rockénekes – zenés színész – mondanivalója akkor még érthetetlen volt számomra, mégis éreztem, egy nagyon fontos valami, ami ott, akkor megfogalmazódott. „Papp vagyok és áldozó – a rock oltára előtt”, majd vágás, indult a zene és Miklós szakadt farmerben a Hair Donnaját énekelte, Miklós Tibor magyar szövegével. Mit sem tudtam akkor még, mi az a „töltött szoknya” vagy hogy Donna miért a „sátán lánya”, de megbabonázva énekeltem együtt az énekessel a sorokat. Valami akkor elkezdődött az első rúgással anya hasában a Róma égése alatt, aztán Varga Miklóssal és a Hair-rel, Sasvári Sándorral és a Jézus Krisztus Szupersztárral, Kovács Krisztával és az Evitával. Az első színpadi élmény Vári Éva volt, a Piafban. Nem feltétlenül musical, de zenés előadás volt, a híres énekesnő dalaival, bemutatva annak hányatott, cseppet sem óvodásoknak való életét. Bár még alig voltam öt-hat év körüli, azonnal beleszerettem a zenés színház világába.
Áldozó lettem, a musical oltára előtt, aztán ministránsfiú, megismerhettem, milyen színpadon létezni, Sárvár kis várudvarának színpadától egészen a Szegedi Szabadtériig. Aztán úgy hozta az élet, hogy két éve léptem utoljára színpadra, Lakner Bácsi Gyermekszínházának társulatával, Pán Péterként, az Operettszínház előtt, a Broadway Fesztiválon. Szép búcsú volt, szép emlék. De most papnak készülök. A musical oltáránál szeretnék szolgálni! Esztétaként úgy érzem eljött az idő a musical-terminológia megalkotására és külföldi szakirodalomból való átvételére. Hiszen megérdemli ez a műfaj, hogy bekerüljön a nagyok közé, hogy róla is lehessen akadémiai keretek között beszélni. És megérdemlik barátaim és régi kollégáim, hogy munkájukat, mellyel létrehoznak egy előadást – legyenek színészek, táncosok, rendezők vagy éppen fodrászok, öltöztetők –, ne csak a közönség, hanem a művészeti ágakat vizsgáló tudós réteg is elismerje. Ez a blog is ezt szolgálja majd reményeim szerint mindamellett, hogy egy-egy témára reflektál az éppen aktuális musicalszínházi eseményekből, és ehhez segít majd hozzá a FIX HD műsorán látható új musical-magazin, Backstage címmel.
Miklós Tibornak szerelem – nekem vallás, melyben élek, melybe beleszülettem akarva-akaratlanul és amelyért minden tőlem telhetőt megteszek majd egész életem folyamán.
Munkára fel! Az első állomás: Chess - Sakk, Margitszigeti Szabadtéri Színpad.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)